Francia dalverseny

mg1

2019. március 5-én hárman, mint versenyzők, egy pedagógus és egy kísérődiák a kora reggeli órákban indultunk el Budapestre a Kölcsey Gimnáziumban megszervezésre kerülő "Mardis Gras" vers, próza és dalversenyre. Iskolánkból mindhárman dal kategóriába neveztünk. A verseny 10.00-kor kezdődött és délután 17.00 körül fejeződött be.

mg

A Kölcsey Gimnáziumba való megérkezésünk után egy rövid beéneklés után hamarosan színpadra kellett lépnünk. Az ország több gimnáziumából – Dunakeszi, Nyíregyháza, Tiszafüred, Szekszárd, Hódmezővásárhely, Debrecen, Hajdúszoboszló, Pécs, Budapesti Kölcsey, Elte Gyakorló Gimnázium – érkeztek franciául tanuló diákok, akik többnyire dal kategóriában indultak a versenyen. Néhány gimnáziumból kisebb színdarabot illetve francia költők verseit mutatták be diákok. A diákok szereplését egy három tagú zsűri véleményezte. Jó érzés volt, amikor a francia anyanyelvű úr személyesen odalépett hozzánk és nagyon megdicsérte az előadásunkat és annak ellenére, hogy helyezést nem értünk el jó érzés volt, hogy az ország sok gimnáziumából érkező diákok között méltón megálltuk a helyünket úgy, hogy kettő illetve fél éves nyelvtanulás mellett. Miután elénekeltük a két dalt az iskola dísztermében megrendezett verseny résztvevőinek előadását, szereplését néztük illetve hallgattuk. Délben a gimnázium által minden szereplő és kísérő részére elkészített ebéd elfogyasztása következett. Sajnos a verseny végéig nem tudtunk maradni, mivel menetrendhez kellett alkalmazkodnunk, de a Budapesten töltött időnket gazdagítottuk a főváros látnivalóinak megtekintésével (Hősök tere, Vajdahunyad vára), egy kellemes sétával a Városligetben és egy francia hangulatú kávézóba egy ital elfogyasztásával.

Kellemes élményekkel, jó hangulatban, a jövő évben megrendezésre kerülő versenyen való szerepléshez újabb tervekkel tértünk haza.

Maza Míra (9.kny), Hofrics Nárcisz (10.d), Hortobágyi Éva (10.c)